"Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: - És most? Akarsz még mondani valamit? A férfi kissé összezavarodott, mert nem számított arra, hogy ha valakinek az arcába köpnek, az képes megkérdezni: "És most?" Ez még egyszer sem történt meg vele. Ha megsértett valakit, az feldühödött, és visszavágott. Vagy ha gyáva volt és puhány, akkor mosolygott, és megpróbált a kedvében járni. De Buddha egyikhez sem hasonlított; nem volt dühös, egyáltalán nem sértődött meg, és gyáva sem volt. Csak tárgyilagosan megkérdezte: "És most?" És más nem történt.

 

Buddha tanítványai viszont nagy haragra gerjedtek, nem gondolkodtak, hanem reagáltak. Legközelebbi tanítványa, Ánanda így szólt: - Ez túl sok, ezt nem tűrhetjük el. Te csak tartsd magad a tanításaidhoz, mi meg majd megmutatjuk ennek az embernek, hogy ilyet nem tehet! Meg kell büntetnünk érte! Máskülönben mindenki elkezd majd ehhez hasonló dolgokat cselekedni.

 

Buddha ezt felelte: - Hallgass! Ő nem okozott nekem fájdalmat, de te igen. Ő új ember, idegen. Bizonyára hallott felőlem valamit, hogy "ez a férfi vallástalan, veszélyes ember, aki letérít másokat a helyes útról, egy forradalmár, egy erkölcstelen gazember", és ezek alapján alkotott rólam képet. Nem engem köpött le, hanem a saját elképzelését, azt a képet, amelyet rólam alkotott - hiszen nem ismer engem, akkor hát hogyan köphetett volna le engem?

 

Ha mélyebben belegondolsz - mondta Buddha -, a saját elméjét köpte le. Én nem vagyok része, és látom, hogy ez a szegény férfi bizonyára valami mást is akar mondani, mert ez is a közlés egyik módja - a köpés is egy eszköz arra, hogy elmondjunk valamit. Vannak pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy a nyelv alkalmatlan - a mély szerelem, az erős harag, a gyűlölet, az imádság idején. Vannak olyan intenzív pillanatok, amikor a beszéd kevés. Ilyenkor tennünk kell valamit. Amikor nagyon szerelmesek vagyunk, és megcsókoljuk vagy megöleljük a kedvesünket, mit teszünk? Elmondunk valamit. Amikor haragszunk, rettenetesen haragszunk, és megütjük vagy leköpjük a haragosunkat, azzal is mondunk valamit. Én megértem ezt az embert. Bizonyára valami mást is akar mondani, ezért kérdeztem meg tőle: "És most?" A férfi még inkább összezavarodott.

 

Buddha, pedig azt mondta a tanítványainak:

- Ti nagyobb fájdalmat okoztatok, mert ti ismertek engem, évek óta velem éltek, és még mindig visszatámadtok.

 

A férfi meglepetten, összezavarodva tért haza. Egész éjjel nem tudott aludni. Ha valaki találkozik egy buddhával, rendkívül nehéz, lehetetlen ugyanúgy álomba merülnie, mint előző éjszaka. Szüntelenül ott kavarog a fejében az élmény. Nem tudta megmagyarázni magának, mi történt. Egész testében remegett, és verítékezett. Még sohasem találkozott ilyen emberrel; Buddha darabjaira törte egész elméjét, minden megrögzött szokását, egész múltját. Másnap reggel újra odament. Buddha lábaihoz vetette magát, aki újra megkérdezte: - És most? Hiszen ez is egy módja annak, hogy elmondjunk valamit, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Amikor idejössz, és megérinted a lábamat, azzal olyasmit mondasz, amit szokványos eszközökkel nem lehet elmondani, amihez minden szó kevés; nem fér el bennük.

 

Aztán így folytatta: - Nézd, Ánanda, ez a férfi megint itt van, és mond valamit. Olyan ember, akiben mély érzelmek dúlnak.

 

A férfi felnézett Buddhára, és azt mondta: - Bocsáss meg azért, amit tegnap tettem!

 

Buddha így felelt: - Bocsássak meg? De már nem vagyok ugyanaz az ember, akivel tegnap azt tetted. A Gangesz szüntelenül áramlik; soha nem marad ugyanaz a Gangesz. Minden ember egy folyó. Az, az ember, akit leköptél, már nincs itt; én csak hasonlítok rá, de nem vagyok ugyanaz, sok minden történt ebben a huszonnégy órában! A folyó nagyon sokat haladt előre. Ezért nem tudok neked megbocsátani, mert nincs bennem semmi neheztelés irántad. És te is más vagy. Látom rajtad, hogy már nem vagy ugyanaz az ember, aki tegnap idejött, mert az a férfi dühös volt - milyen dühös volt! Ő köpött, te, pedig meghajolsz előttem, megérinted a lábamat; hogyan lehetnél ugyanaz az ember? Nem vagy ugyanaz, ezért felejtsük is el a dolgot. Az a két ember, aki köpött, és akit leköptek, már nincs többé. Gyere közelebb! Beszélgessünk valami másról!"

 

 

 

 

Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:

- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek? 

A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:

- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.

- De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz - mondta a tanító.

A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta: 

- Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság. Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretet van.

A tanítványaira nézett, és így folytatta: 

- Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg a visszavezető utat.

 

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy egy nagy titkot őriz egy varázs ládában, ami az élet minden területén sikeressé teszi, és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát.

Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, még meg is próbálták ellopni a ládát, mind hiába. Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta élni őket. Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett.  

Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta: 
- Uram, én is határtalanul boldog szeretnék lenni, mint te. Megmutatod nekem, hogyan érjem el a boldogságot? 
A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt: 
- Neked megmutatom a boldoggá válás titkát. Gyere velem, és nagyon figyelj: Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát, a szívemben és az eszemben. A nagy titok, pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit életed végéig követned kell. 

Az első lépés az, hogy tudd: Isten minden dologban ott van és ezért szeretned kell Őt, és hálát adnod Neki, mindazért, amid van.

A második lépés, hogy szeresd önmagad és minden nap lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened: 
- Én fontos vagyok, képes vagyok, értékes vagyok, okos vagyok, kedves vagyok, sokat várok magamtól, nincs olyan akadály, amit le ne tudnék győzni. Ezt hívják magas önbecsülésnek.

Harmadik lépés, hogy a gyakorlatban is megvalósítod, amit magadról állítasz. Vagyis ha azt gondolod, hogy okos vagy, viselkedj okosan; ha azt gondolod, hogy képes vagy, tedd meg, amit kitűzöl magad elé; ha azt gondolod hogy nincs akadály, amit ne tudnál legyőzni, akkor tűzzél ki célokat az életedben és harcolj értük amíg el nem éred. Ezt a lépést motivációnak hívják.

Negyedik lépés, hogy ne irigyelj senkit azért, amije van, vagy ami ő maga, ők elérték a céljukat, te érd el a sajátjaidat. 

Ötödik lépés, hogy ne őrizgess a szívedben haragot senki iránt; ez az érzés nem fogja hagyni, hogy boldog légy. Hagyd, hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts. 

Hatodik lépés, hogy ne vedd el azt, ami nem a tiéd, emlékezz, hogy a természet törvényei szerint, ha valakitől elveszel valamit, akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet annál, amit elvettél. Fizesd meg a tartozásodat, add vissza, ami nem a tiéd, kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt, ami megilleti. Így biztosítod a békédet. 

Hetedik lépés: Ne bánj rosszul senkivel. A világ minden élőlényének joga van ahhoz, hogy tiszteljék és szeressék. 

És végül a nyolcadik lépés. Mindig mosolyogva kelj fel, és fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban! Gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van, segíts a többieknek, anélkül, hogy arra gondolnál, hogy semmit sem fogsz kapni cserébe; figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat, nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak, és így BOLDOGOK LEGYENEK. 

Indiai mese

Lin-csi kolostorában egy reggel így szólt az apáthoz ifjú tanítványa, Jen-csao szerzetes:

- Mester! Éppen kerek egy évet töltöttem kolostorodban. Részt vettem foglalkozásokon, szorgalmasan dolgoztam, számos alkalommal vonultam vissza meditációra. Lelkem nyugalmát mégsem lelem. Most tehát elmegyek!

- Járj szerencsével, Jen-csao! - válaszolta hűvösen Lin-csi, s otthagyta a szerzetest.

Jen-csao megsértődött.

- Várj, Mester! Meg se kérded, hová megyek?

- Mindegy neked, hogy merre mész, Jen-csao! Lelked békéjét úgysem leled.

- Azt mondtad egy éve, hogy itt nálad meglelem. Egész éven át nem kíméltem magam, minden percem ezért áldoztam. Ennyi erőfeszítés nem lehet hiábavaló!

Rossz mesterem voltál, Lin-csi - panaszolta az ifjú, majd végtelen szomorúsággal hozzátette.

- Lelkem békéje távolabb van tőlem, mint valaha. Félek, ezután már valóban sehol nem lelem.

- Egyszer, még ifjú szerzetesként, lent délen, a hegyek között többször is találkoztam egy öreg paraszttal- fogott példázatba a Mester, hogy megvigasztalja a tanítványát.

- Ez az öreg paraszt mindig ugyanazon az úton járt meglátogatni a gyerekeit a hegy túlsó oldalán. És akárhányszor találkoztam vele, mindig egy marék földet vitt a zsebkendőjében. Egyszer aztán megkérdeztem tőle, hová viszi a földet.

- A családunk egyik fele a hegy túlsó oldalán él, a másik fele meg ideát. Nehéz átmásznunk a meredélyen, amikor meglátogatjuk egymást. Ezért odébb hordjuk innen ezt a hegyet.

- Azt mondtam neki: Öreg, ez a hegy nagyon nagy. Nem tudjátok elhordani. Hogy képzelitek?

- Minden úton mindegyikünk elvisz a hegyből egy marékkal. Az itteniek is meg az ottaniak is, és majd az unokáink is. A hegy egyre kisebb lesz, mi pedig egyre közelebb kerülünk egymáshoz - felelte az öreg.

- Jen-csao - emelte fel a tekintetét az ifjúra a Mester.

- Te is így kerülhetsz közelebb a lelked békéjéhez. Csakis így.

Ne legyen a munkádban erőfeszítés. Ne siess! Ne kapkodj! S meglásd, elhordjuk a hegyet, észre sem veszed - szólt a tanítványához Lin-csi apát egy reggel, kolostorában, a Huo-to folyó partján.